Idén augusztus 06-án a korábbiktól eltérő pályán küzdhetnek meg egymással a kétszemélyes – közismert nevén: „4kezes” – vitorlás verseny résztvevői.

ÜGYESSÉG, RUTIN ÉS TAKTIKAI ÉRZÉK

A KEREKED Vitorlás Klub több mint 10 éve rendezi meg a tőkesúlyos, egytestű hajókkal versenyzők számára a komoly kihívást jelentő versenyt. Idén augusztus 06.-ára várják Csopakon a szervezők azokat a versenyzőket, akik kedvelik a nagy megpróbáltatással járó, taktikai érzéket is igénylő versenyeket.

A verseny vezetője – Jamrik Péter – a sokéves tapasztalata felhasználásával idén ismét egy újabb pályát talált ki. A versenyzőknek a 40 (kis szélben a 25) km-es távot egy háromszög alakú pályán kell teljesíteniük. Nagy figyelmet jelent majd az úgynevezett „kiegyenlítő kőrök” teljesítése is. A kiegyenlítő kőrök (szakaszok) megtételére három – különböző irányokban elhelyezett – bóják határolta területen lesz lehetőség.

Az alaptávolság 40 km, amelyet a yardstick értékek alapján 10 csoportba sorolt hajók akár 10%-al is növelni kötelesek a kiegyenlítő kőrök helyszínén. A pályán három helyszínen, bármilyen megosztási arányban teljesíthetőek a kiegyenlítő kőrök. Ezek elhelyezkedése eltérő megközelítést és vitorlázást igényel. Az egyes lehetőséget egymással közel 120 fokot zárnak be, más-más időpontban érhetőek el és persze a Balaton keleti medencéjének eltérő adottságú területén helyezkednek el. Nos: a teljesítés helyszínének eldöntése az aktuális szélviszonyok mellett igen komoly taktikai megfontolást igényel.

A rajt napján éjfélig lehet érvényesen befutni. Természetesen a szervezők készülnek arra is, hogy gyenge szélben is teljesíthető legyen a verseny, ezért egy 25 km-es pályát is terveztek, amelynek választásáról a rajt előtti órában döntenek. A részletes tájékoztatást a verseny előtti héten megjelenő versenyutasítás tartalmazza majd, amely pontos GPS koordinátákat, valamint megközelítési irányokat is tartalmaz.

Különleges élményben lesz részük az időben beérkező versenyzőknek, hozzátartozóiknak, a meghívott vendégeknek a versenynap estéjén. A GOBLINERS együttes ír kocsmadalainak hallgatása közben kiváló whiskyket is kóstolhatnak a fáradt versenyzők a névadó szponzor – a NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. – jóvoltából. A résztvevőket az indulás előtt és a befutás után egy-egy üdítőre, illetve teára, kávéra fogadják, illetve a másnapi – 11 órakor kezdődő – eredményhirdetés után a rendező KEREKED Vitorlás Klub kétfogásos ebéden látja vendégül a megjelenteket.

A verseny abszolút első helyezettje a vándorserlegen, a kupán és érmeken kívül igen értékes jutalmat is kap. A kategóriák első három helyezettjei – a támogatók: a NOVOFER Zrt, a Balaton Sails és a Jásdi Pince jóvoltából – a szokásos kupa, érem díjazáson felül szintén értékes tárgyjutalmakban részesülnek.

A VITORLÁS VERSENYZŐKNEK TEHÁT A 2016. AUGUSZTUS 06-AI HÉTVÉGE KIVÁLÓ ÉLMÉNYEKET TARTOGAT CSOPAKON.