A kezelőrendszer az SLDR központi egységből, a diszpécseri kezelő berendezésből, és az ezeket egységbe fogó ETHERNET hálózatból áll.

A központi egység (1.) kettős feladatot lát el. Egyrészt elvégzi az analóg rádiós csatorna és az ETHERNET hálózat között a beszéd, a vezérlések és a jelzések konvertálását, másrészt digitális formában rögzíti a beszélgetéseket.
A rádió-berendezések (2.) is a központi egységben kaphatnak helyet. Távoli területek elérhetősége esetén távkezelt rádiókat lehet alkalmazni. Ilyenkor az adott távkezelő összeköttetést biztosító eszközhöz tartozó illesztő panel kerül a központba. Amennyiben az URH rendszer átjátszóállomásai közvetlen kezelésre is alkalmasak, úgy a központi egység ezeket is tudja fogadni.
diszpécseri központ
A diszpécseri kezelő berendezés egy PC-ből (3.), és a hozzá kapcsolódó hangfrekvenciás egységből (4.) áll. (Például: kézi beszélő és hangszóró. Ennek alkalmazásakor felemelt kézi-beszélővel csendes, letett állapotban kihangosítható a beszédkapcsolat.) A számítógép lehet normál PC érintőképernyős monitorral, vagy teljesen egybeépített, úgynevezett Panel-PC. A PC egység kezelőfelülete az érintőképernyő.
A kezelőszoftver megírásánál az elsődleges szempont program átláthatósága és a diszpécseri állomás könnyen kezelhetősége volt. A képernyőn mindig látható az összes kommunikációs csatorna állapota. A hívások indítását a korábbi hívások tárolása, valamint hívónév-lista segíti.
A rendszer a központ és a kezelési helyek között egy ETHERNET hálózat kiépítését igényli, de az alkalmazás ráültethető egy meglévő hálózatra is. Beruházási és üzembiztonsági szempontok döntik el, hogy a megrendelő melyik megoldást választja.

A forgalom visszahallgathatóságát, a különböző keresési metódusokat a központi egységre telepített szoftver segítségével a kezelői munkahelyeken, vagy attól független helyszínen is el lehet végezni. A hangminták és információk különböző adatmentési és továbbítási lehetőséggel rendelkeznek. A hozzáférési jogosultságokat személyi kódok szabályozzák.