Balatrönk

Balatoni Regionális Trönkölt Rádiótelefon Rendszer

A Balatoni régió kiemelt idegenforgalmi, gazdasági és közbiztonsági szerepe miatt - a régió fejlesztési elképzeléseihez igazodva - több szervezet közreműködésével jött létre a Balatoni Regionális Trönkölt Rádiótelefon Rendszer (továbbiakban BALATRÖNK). A teljes rendszer kiépítése három szakaszból áll, amelynek második szakasza is sikeresen lezárult.

I. szakasz: - a rendszer megtervezése, a keleti medence rádiófrekvenciás lefedését biztosító átjátszó állomások kivitelezése, próbaüzem, a szolgáltatás megkezdése

II. szakasz: - a nyugati medence lefedését biztosító átjátszó állomások kivitelezése

III. szakasz: - a két rendszer teljes funkcionalitású összeköttetéseinek megoldása.

A BALATRÖNK létrejöttében a Rádiósok Országos Egyesülete, a Polgári Védelemért Alapítvány, a NOVOFER Rt Rádiótávközlési Mérnökirodája és a Veszprém megyei Polgári Védelmi Parancsnokságnak volt jelentős szerepe.

A BALATRÖNK szerencsés ötvözete a közcélú-, a szolgálati-, a nyilvános- és magáncélú rádióhálózati igények kielégítését célzó megoldásoknak.

A BALATRÖNK a mobil telefonszolgáltatók és a hagyományos URH diszpécseri rádióhálózatok között helyezkedik el - műszaki megoldásait, szolgáltatásait és költségeit illetően.

A BALATRÖNK nem az első és nem is az utolsó trönkölt rádiótelefon hálózat Magyarországon. Referenciái a következők: Budapesti Rendőrfőkapitányság, Paksi Atomerőmű*, Tiszai Vegyi Kombinát*, SmartCom KHT Budapesti nyilvános rendszer*, Budapesti Közlekedési Rt, DUNAFERR Rt, HM-Kaszói Erdészeti Gazdaság*, Magyar Honvédség Repülőterei*, MOL Dunai Finomító*, Szolnoki nyilvános rendszer*, Nyíregyházi nyilvános rendszer*. (a *-gal jelölt rendszerek műszakilag megegyeznek a BALATRÖNK megoldásával és alkalmasak a felhasználók kölcsönös befogadására - számukra szolgáltatások nyújtására.)

A BALATRÖNK várja mindazokat a szervezeteket és személyeket,

- akiknek mobil távközlési igényük elsősorban a Balatonra és agglomerációs körzetére terjed ki,
- akik eddig műszaki vagy pénzügyi okok miatt nem tudtak önálló diszpécseri URH rendszert kiépíteni vagy üzemeltetni,
- akik számára az eddigi rádióberendezések korszerűtlenné, szolgáltatásaik elégtelenné váltak,
- akik a magas frekvenciahasználati díjak és üzemeltetési költségek miatt eddig nem vettek igénybe URH berendezéseket, vagy azokat leszerelték,
- akik számára fontos a gyors, üzembiztos kapcsolatfelépítés,
- akik a fentiek miatt a mobil-telefon szolgáltatókat vették igénybe és az ezért havonta kifizetett kapcsolási díjak megítélésük szerint magasak,
- akik számára fontos, hogy kritikus helyzetben azonnali segítséget kapjanak, illetve egy-egy közérdekű információ nyújtásával mások segítségére lehetnek.

A BALATRÖNK lehetővé teszi, hogy Ön virtuális átjátszórendszerek használója legyen korlátlan beszélgetési lehetőséggel a saját felhasználói csoportján belül és közvetlen diszkrét hívásokkal a rendszerben lévő bármelyik felhasználóval.

A BALATRÖNK rendszerében Ön egy közös felhasználású rádiócsatornát is kap, amelyen a kijelölt felhasználói csoportján kívül bármely - a rendszerbe bekapcsolódó - felhasználóval vagy azok bármilyen csoportjával kapcsolatot tud kiépíteni úgy, hogy az egyes felhasználó csoportokat nem zavarja, azok diszkretitását (titkosságát) nem veszélyezteti.

A BALATRÖNK rendszerében használt készülékei rendelkeznek azzal a lehetőséggel, hogy az ellátási körzeten kívül, vagy a központi állomás meghibásodása esetén közvetlen (DM) kapcsolatot tartsanak egymással.

A BALATRÖNK lehetővé teszi, hogy közvetlen segélyhívást küldjön a rendőrségre, a tűzoltóságra vagy a mentőszolgálatra.

A BALATRÖNK rendszerében Ön másodpercre pontos információt kap az időjárásról, a vihar-veszélyről, a közlekedési balesetekről és minden más, a régióban jelentkező közérdekű eseményről.

A BALATRÖNK rendszerében Ön alapszolgáltatásként 4 alrendszer használatára jogosult
- saját felhasználói csoportjával való kapcsolattartás
- a rendszerben működő bármely készülékekkel, készülékcsoporotokkal való együttműködő csatorna használata
- segélyhívást fogadó állomásokkal (rendőrség, tűzoltóság, stb.) való közvetlen kapcsolat
- közérdekű információkat nyújtó alrendszer.

A BALATRÖNK rendszerben Ön meghatározhatja, hogy hívószáma titkos vagy nyilvános legyen, hogy tevékenységéről, szolgáltatásairól a rendszerben résztvevő többi felhasználó kapjon-e tájékoztatást.

A BALATRÖNK rendszerének használatával Ön nemcsak egy technikai eszközt birtokol, hanem a régió közösségi életének részesévé is válhat.

A BALATRÖNK rendszerének üzemeltetői non-profit szervezetek, nyereségre nem törekszenek. Az üzemeltetési költségek a rendszert használók között oszlanak meg - sokkal kisebb terheket jelentve, mint bármely más profit-orientált szolgáltatás igénybe vétele. A költségek előre ismertek és év közben nem változnak.

A SMARTNET RENDSZER JELLEMZŐI

A SMARTNET a MOTOROLA legfrissebb fejlesztési eredményeit is magában foglaló többcellát kiépítésbe is integrálható nagy sebességű trönkölt rádiórendszere. A rádiót kezelő személy a rendszer használatával úgy érzi, mintha saját felhasználói csoportjával egyedül volna a rádiócsatornán. Nincs szükség a csatorna állandó figyelésére, és nem tudja zavarni a mások forgalmazását sem. A SMARTNET rendszer esetében megvalósul a "nyomd a gombot és beszélj" alapelvre épülő csoport-szervezéses kommunikáció.

• kevés csatorna-felhasználással nagyszámú felhasználó kiszolgálása
• egyszerű kezelhetőség
• moduláris bővíthetőség
• gyors és biztos csatorna-hozzáférés
• vészhívás
• prioritás
• üzenetküldés
• adatátviteli lehetőség.

A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA LEGFONTOSABB SZOLGÁLTATÁSOK

Beszédcsoport hívása
Többszintű hierarchiával a felhasználók önálló és/vagy egymást átfedő beszédcsoportokba, valamint azon belüli további alcsoportokba szervezhetők.

Egyéni hívás, magánbeszélgetés
A beszédcsoporton belül vagy azon kívüli két felhasználó között a többi felhasználó számára nem hallható közvetlen kommunikáció folytatható.

Hívásjelzés
Beérkező egyéni hívás esetén a legkülönbözőbb módon beállítható jelzéssel együtt megjeleníthető a hívó fél azonosítója is.

Vészjelzés, vészhívás
Egy kiemelt gomb megnyomásával a felhasználó üzemi jellemzőitől függő módon beállított segélyhívás lehetősége egy kiemelt diszpécseri készülék vagy a beszédcsoport többi tagjai irányába.

Többszintű prioritás
Esetleges csatornafoglaltság esetén a prioritási szintnek megfelelően jelöli ki a következő szabad csatornát a felhasználó számára a rendszervezérlő.

Foglaltsági sorbaállás és visszahívás
Esetleges csatornafoglaltság esetén a rendszer a beszéd-kezdeményezést jegyzi, és csatorna felszabaduláskor az adott készülék számára rendelkezésre bocsátja jelző hang kíséretében.

Automatikus csatornakérelem ismétlés
Átmeneti árnyékolás vagy rádiófrekvenciás zavar esetén a készülékek a PTT gomb ismételt megnyomása nélkül többször megkísérlik a kapcsolat felépítését.

Kettős üzemmód
A trönkölt rendszer bázisállomásainak használatán túl a legtöbb készülék a rendelkezésre álló konvencionális átjátszó állomásokon vagy szimplex csatornákon is képes forgalmazni.

Dinamikus átcsoportosítás
Amennyiben a felhasználó a rendszervezérlő diszpécserét arra feljogosítja, úgy a korábban megszerkesztett beszédcsoportok egy ideiglenes vagy havária üzemállapotnak megfelelően átrendezhetők az alaphelyzettől eltérő módon.

Naplózás
Igény esetén lehetőség van a hívás kezdeményezések jellemzőinek naplózására és kigyűjtésére.

Szelektív rádiókitiltás
Elveszett vagy ellopott rádió esetén a rendszerfelügyelő terminálról a készülék kitiltható a trönkölt rádiórendszerből, illetve üzemképtelenné tehető.

Folyamatos csatornakijelölés - frissítés
Lehetővé teszi, hogy az éppen bekapcsolt rádió a folyó beszélgetésbe kezelői beavatkozás nélkül bekapcsolódhasson.

A FELHASZNÁLÓK SZÁMÁRA AJÁNLOTT KÉSZÜLÉKTÍPUSOK

MTS-2000 típusú trönkölt kézi rádiók
A legegyszerűbb modellnél 6 karakteres kijelző, szabadon programozható funkcióbillentyűk és 48 csatorna vagy felhasználó elérését lehetővé tevő kapcsoló mechanizmus áll rendelkezésre. A teljes kiépítésű készüléknél 14 karakteres megvilágítható kijelző 3x5 gombos billentyűzet, szabadon programozható funkciógombok és 160 csatorna illetve felhasználó elérését lehetővé tevő kapcsoló mechanizmus használható.

ASTRO XTS 3000 típusú digitális trönkölt kézi rádiók
A teljes kiépítésű MTS-2000 típusú rádió szolgáltatásain túl nagyfelületű ötsoros kijelző, további 3 vezérlőbillentyű segíti a kezelést. A rádió úgy konvencionális csatornán mint trönkölt csatornán teljes digitális beszédátvitelt, ezen keresztül analóg módon lehallgathatatlan forgalmazást és IV. fokozatú titkosítást tesz lehetővé.

MCS-2000 típusú trönkölt mobil rádiók
A készülékcsalád kezelést és működést illetően teljesen kompatíbilis az MTS sorozattal. Jellemzője 8 vagy 14 karakteres piktogramos, alfanumerikus kijelző, előre beprogramozott vagy billentyűzetű szabadon beállítható hívólista, 5 vagy 13 programozható nyomógomb, státusz vagy üzenetlista, hívó és hívott állomás kijelzése, duális működés, trönkölt és konvencionális hálózatokban is. 48-tól 250 csatornáig illetve működési módig bővíthetőek a készülékek.

LTS-2000 típusú trönkölt kézi rádió
A rendszerben használható legegyszerűbb és egyben legolcsóbb rádiókészülék. 16 csatorna, vagy felhasználó csoport elérésére alkalmas. Kijelzőjén az egyéni hívó teljes hívószáma megjeleníthető. Billentyűzetén keresztül a rendszerben működő mindegyik rádió egyénileg is meghívható. Egyaránt alkalmas trönkölt és konvencionális üzemmódra.

LCS-2000 típusú trönkölt mobil rádió
Az LTS típusú rádió szolgáltatásaival azonos a következő korlátozásokkal: - csak 8 előre programozott rádiót tud egyénileg hívni - kijelzőjén nem jelenik meg a hívó, illetve a hívott rádió száma.

Amennyiben jelen ismertetőnk felkeltette érdeklődését, részletes ismertetőt küldünk, amely tartalmazza a rendszer műszaki leírását, a lehetséges szolgáltatásokat, a rendszerhez csatlakozás feltételeit, a rádiókészülékek választékát, az üzemeltetési költségek megoszlását és egyéb információkat.