Megjelent az EDR felhasználók bővítését lehetővé tevő rendelet

Megjelent a sokak által várt Kormányrendelet, ami alapján - korlátozott körben - bővíthetővé vált az EDR rendszert használó szervezetek száma.

A rendelet (megtekinthető itt) alapján bővülhet (például tűzoltóságokkal, polgárőrökkel és más, készenléti szervezetekel) az EDR felhasználók köre. Jelenleg kidolgozás alatt áll az igénybe vételhez szükséges eljárás, mely minden esetben egyedi szerződéshez és engedélyezéshez köti a felhasználást.

Cégünk, mint a hazai TETRA rendszerek elterjedésében úttörő szerepet vállaló szervezet, segítséget kíván nyújtani a leendő felhasználóknak azzal, hogy szakértői anyagaival és - többek között saját, kísérleti (nem EDR-hez tartozó) bázisálllomásaival - elméleti és gyakorlati módon is bemutatja a hagyományos és a digitális rendszerek jellegzetességeit, sajátosságait.

Érdeklődés esetén személyes konzultációt és gyakorlati bemutatókat szervezünk asztali és terepi körülmények között is.