Dragon EB 2010
Balatonkenese, 2010. június 11. – Az ukrán Transbunker csapat színeiben induló német Markus Wieser győzelmével zárult a Balatonkenesén a dragon hajóosztályban zajló vitorlázó Európa-bajnokság. A legjobb magyar egység, a Kelemen Tamás, Nedbál Noel, Nedbál Zsombor csapat a 25. helyen végzett.
A verseny záró futamára pénteken, 10-12 csomós déli szélben, erős hullámzásban került sor. A vezető Wieser jól rajtolt, és ettől kezdve csak arra kellett figyelnie, hogy közvetlen ellenfelei közül senki se kerüljön 5-6 hellyel elé. A futam előtt második helyen álló Anatolij Loginov azonban elhibázta az első cirkálószakaszt, így a harmadik helyen forduló Wiesernek már csak higgadt vitorlázásra volt szüksége.
A csütörtöki nap egyik futamában elért siker után a magyar hajók pénteken nem vitorláztak már olyan jól, a legjobb magyar, a Gömbös Lóránt vezette egység a 23. helyen ért célba. Az összetett versenyben Kelemen Tamás kormányzásával az „Atlantis” nevű hajó nyújtotta a legjobb teljesítményt, ők a 25. helyen zártak. Tenke Péter 30., Lukáts Ákos 32. lett.
Az Európa-bajnokság ezüstérmét a pénteken kiválóan vitorlázó Dmitrij Berezkin szerezte meg, a harmadik helyen a versenyen végig második helyen álló szintén orosz Anatolij Loginov végzett.



