A világbajnok győzelmével zárult az Erste Private Banking Dragon Országos Bajnokság

Kiválóan sikerült a jövő évi EB főpróbája – A nemzetközi értékelésben Vincent Hoesch győzött – Magyar bajnok a Lukáts Ákos-Beliczay Márton-Horgos Tamás egység


Balatonkenese, 2009. június 15. – Kiválóan sikerült a jövő évi balatonkenesei Európa-bajnokság főpróbája: a dragon hajóosztály 2009. évi magyar bajnokságát, amelyen 21 egység, köztük öt külföldi résztvevő is starthoz állt, remek szélviszonyok között sikerült megrendezni. A végső sikert a tavaly is győztes német világbajnok, Vincent Hoesch vezette egység szerezte meg. Második helyen végzett a Lukáts Ákos, Beliczay Márton Horgos Tamás alkotta magyar csapat, akik ezzel a teljesítménnyel a magyar bajnoki címet is kiérdemelték.

 

A rendezők számára rendkívül fontos volt, hogy az egy év múlva ugyancsak Balatonkenesén rendezendő Európa-bajnokságra történő felkészültség szintjét felmérjék. “Ebből a szempontból az idei rendezvény rendkívül tanulságos volt. A visszajelzések nagyon jók, a hibáinkból tanulunk, s bízunk benne, hogy a jól sikerült főpróbát még eredményesebb előadás követi majd” – mondta el Náray Vilmos, a szervezőbizottság elnöke az eredményhirdetésen.

 

A 2009. évi Erste Private Banking Magyar Dragon Bajnokság június 10-én, szerdán kezdődött. A résztvevőknek rendkívül szigorú technikai ellenőrzésen kellett átesniük, amelyen végül 21 hajó felelt meg a követelményeknek. A felmérések után a balatoni időjárás sem állította könnyű feladat elé a hajósokat: három nap alatt hét futamot rendeztek, amelyek változó szélviszonyokat, de többnyire a felszerelést is próbára tevő erős szeleket hoztak. Ennek következtében elég gyakran kellett egy-egy hajónak kiállnia kisebb-nagyobb javítások elvégzésére.

 

A Vincent Hoesch irányította egység imponáló teljesítménnyel tudott győzni. Az első öt futamot megnyerték, a hatodikban második helyen végeztek, így a további helyezéseket eldöntő hetedik futamra ki sem kellett jönniük: páholyból nézhették a magyar bajnoki címért folytatott csatát.

 

A második helyen – az előzetes várakozásoknak megfelelően – Lukáts Ákos, Gömbös Lóránd és Kelemen Tamás csatázott egymással a magyar bajnoki címért. Kelemenéknek, akik tavaly ugyanitt diadalmaskodtak, nem jött ki igazán jól a lépés, be kellett érniük a bronzéremmel. A bajnoki címet végül Lukátsék egysége nyerte el: a Gömbös-csapattal azonos pontszámmal végezve végül a több jobb helyezés döntött a javukra. A klasszikus, 1973 előtt épült hajók versengésében a Tóth Zsolt kormányozta Nemecsek nevű hajó diadalmaskodott. 

Letölthető végeredmény

Köszönet a szponzoroknak a támogatásáért!