NOVOFER Kupa 2017 4kezes vitorlásverseny - Novofer Zrt.

KIHÍVÁS, KÜZDELEM és ÉLMÉNY

A beharangozó cikk letölthető 

 

IZGALMAS PÁLYÁN KÜZDHETNEK MEG EGYMÁSSAL AUGUSZTUS 12-ÉN A KÉTSZEMÉLYES – KÖZISMERT NEVÉN: „4KEZES” – VITORLÁS VERSENY RÉSZTVEVŐI

 

 

 

 

 

 

A KEREKED Vitorlás Klub több mint 10 éve – 5 éve a NOVOFER partnereként – rendezi meg a tőkesúlyos, egytestű hajókkal versenyzők számára a komoly kihívást jelentő versenyt. Idén augusztus 12-ére várják Csopakra a versenyzőket, akik kedvelik a nagy megpróbáltatással járó, taktikai érzéket is igénylő versenyeket.
A verseny vezetője – Jamrik Péter – idén ismét egy újabb pályát talált ki. A versenyzőknek a 40 (kis szélben a 25) km-es távot egy megtört szárú trapéz alakú pályán kell teljesíteniük. Nagy figyelmet jelent majd az úgynevezett „kiegyenlítő kőrök” teljesítése is. A kiegyenlítő kőrök (szakaszok) megtételére három – különböző irányokban elhelyezett – bóják határolta területen lesz lehetőség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alaptávolság 40 km, amelyet a YS értékek alapján 10 csoportba sorolt hajók akár 10%-al is növelni kötelesek a kiegyenlítő kőrök helyszínén. A pályán három helyszínen, bármilyen megosztási arányban teljesíthetőek a kiegyenlítő kőrök. Ezek elhelyezkedése eltérő megközelítést és vitorlázást igényel. Az egyes lehetőségek egymástól eltérő irányba vitorlázva, más-más időpontban érhetőek el és persze a Balaton keleti medencéjének eltérő adottságú területein helyezkednek el. Nos: a teljesítés helyszínének eldöntése az aktuális szélviszonyok mellett igen komoly taktikai megfontolást igényel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rajt napján 22 óráig lehet érvényesen befutni. Természetesen a szervezők készülnek arra is, hogy gyenge szélben is teljesíthető legyen a verseny, ezért egy 25 km-es pályát is terveztek, amelynek választásáról a rajt előtti órában döntenek. A részletes tájékoztatást a verseny előtti héten megjelenő versenyutasítás tartalmazza majd, amely pontos GPS koordinátákat, valamint megközelítési irányokat is tartalmaz.
Különleges élményben lesz részük az időben beérkező versenyzőknek, hozzátartozóiknak, a meghívott vendégeknek a versenynap estéjén. A fellépő latin zenét játszó együttes népzenei- és kocsmadalainak hallgatása közben kiváló rumválogatásokat is kóstolhatnak a fáradt versenyzők a névadó szponzor – a NOVOF

 

ER Távközlési Innovációs Zrt. – jóvoltából. A résztvevőket az indulás előtt és a befutás után egy-egy üdítőre, illetve teára, kávéra fogadják, illetve a másnapi – várhatóan 11 órakor kezdődő – eredményhirdetés után a rendező KEREKED Vitorlás Klub kétfogásos ebéden látja vendégül a megjelenteket.

 

 

 

 

 

 

 

A verseny abszolút első helyezettje a vándorserlegen, a kupán és érmeken kívül igen értékes nyereményt is kap. A kategóriák első három helyezettjei – a támogatók: a NOVOFER Zrt, a FERCOM Systems Kft, a Balaton Sails és a Jásdi Pince jóvoltából – a szokásos kupa, érem díjazáson felül szintén értékes nyereménytárgyakban részesülnek.

 

 

 

A vitorlás versenyzőknek a 2017. augusztus 12-i hétvége kiváló élményeket tartogat Csopakon.

 

 

 

Köszönjük a verseny támogatóinak segítségét!