Nyilatkozat
A Miniszterelnöki Hivatal, az Egészségügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Mérnöki Kamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Innovációs Szövetség vezetője 2006 októberében az alábbi Nyilatkozatot tette:
A gazdasági, technológiai, műszaki-fejlesztési és tudományos tevékenység globalizálódása, Magyarország sikeres euro-atlanti integrációja, az információs infrastruktúra szellemi és eszközhátterének fejlesztése és fejlődése a nemzetgazdaság szereplőinek összehangolt tevékenységét igényli.
A tehetség és alkotóképesség – mint egyik legfőbb emberi érték - kibontakoztatása elengedhetetlen feltétele a harmadik évezred tudásalapú társadalmába való átmenetnek. Ugyanilyen fontos egy közösség számára az értéket létrehozók fokozott megbecsülése, személyük és eredményeik példaként állítása.
A NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. illetve jogelődje által 1989 évben létrehozott „NOVOFER Alapítvány a Műszaki-Szellemi Alkotásért” Alapító Okiratában célul tűzte ki maga elé a széles értelemben vett innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő műszaki szakemberek, aktív kutatók, feltalálók, oktatók, menedzserek társadalmi elismertetését.
A minden évben nyilvánosan meghirdetett, Gábor Dénes Nobel-díjas tudósról, humanista gondolkodóról elnevezett hazai- és a három évente adományozott nemzetközi díjat, a bíráló bizottság javaslatára, az arra méltó szakembereknek a Kuratórium ítéli oda.
A szakmai tekintélyt kivívott díj motiválja az innovatív gondolkodás, a műszaki-szellemi alkotóképesség kibontakozását, melyen keresztül kedvező hatást gyakorol gazdasági-társadalmi fölemelkedésünkre, a magyar gazdaság teljesítményének bemutatására és megítélésére. A díj nemzetközi kiterjesztése hozzájárul a tudományos világban a magyar műszaki és természet-tudományos eredmények intenzívebb megjelenítéséhez. Az értékeket és eredményeket közvetítő publicitás jól szolgálja nemzetünk nagyjainak népszerűsítését és szellemi örökségük ápolását.
Alulírottak egyetértünk a magyar innováció nemzetközi hírét és hitelét megőrizni és öregbíteni, a tehetség és alkotóképesség kibontakoztatását elősegíteni, szellemi nagyjaink munkásságának eredményeit elismertetni és példaként állítani hivatott szándékkal. Ezért fontosnak ítéljük és erkölcsileg, szakmailag és anyagilag egyaránt támogatásra méltónak tartjuk a kiemelkedően közhasznú szervezetként bejegyzett Alapítványnak a hazai- és nemzetközi Gábor Dénes-díj fenntartására, szellemiségének erősítésére és a létalapjának megteremtésére irányuló erőfeszítéseit.


