Dr. Kocsis István
Gépészmérnök, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója.A díjat a Paksi Atomerőmű - Országgyűlés által is elfogadott - üzemidő-hosszabbítási és teljesítmény-növelési stratégiájának kidolgozásában és a 2. blokk 1. számú aknában történt üzemzavar következményeinek elhárítási munkálataiban betöltött szerepéért, valamint a kis és közepes aktivitású hulladékok és a kiégett fűtőelemek ideiglenes és tartós tárolására vonatkozó stratégia tudományos, műszaki, gazdasági, környezetvédelmi és biztonságtechnikai koncepciója kidolgozásának irányításában és végrehajtásának felügyeletében tanúsított kiemelkedő tevékenységéért kapta.
1952-ben született Pusztavámon. 1976-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, egyetemi doktori fokozatát (1985) is itt szerezte. 1991-ig a Gépészmérnöki Kar oktatója. A 90-es évek elején az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban a hazai ipart felügyelte, az ipar kormányzati szintű válságkezelését irányította. Ezt követően az állami vagyont kezelő szervezetet vezette. A 90-es évek végén az egyik legjelentősebb európai energetikai vállalatcsoportnál, az RWE-nél illetve hazai leányvállalatainál töltött be vezető pozíciókat. 2002-től a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005 januárjától Magyarország nemzeti villamos társaságcsoportjának vezetője, az MVM Zrt. vezérigazgatója. Gazdasági vezetői megbízatásai mellett számos tudományos-szakmai és társadalmi szervezet vezetőségi tagja, illetve elnöke, a BME Gazdasági Tanács elnökhelyettese, az OTP Nyrt. Igazgatóságának tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Tudományos és szakmai konferenciák rendszeres előadója. Paks város 2007-ben díszpolgárává avatta.


