Bojár Gábor
fizikus, a Graphisoft Rt. alapítója és elnök-vezérigazgatójaA díjat az építészet és az építőipar számára készült integrált objektum-orientált háromdimenziós tervező szoftver fejlesztésében és világméretű elterjesztésében, az információ-technológiai ipar fejlődését segítő Graphisoft Park létrehozásában, a hazai szoftveripar nemzetközi rangjának emelésében, a magyar szellemi termékek exportjának növelésében kifejtett meghatározó és eredményes tevékenységéért kapta.
Budapesten született 1949-ben. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte fizikus diplomáját, a Graphisoft Rt. alapítója és elnök-vezérigazgatója. Korábban az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet – matematikai csoportvezetője, ahol terepen végzett geofizikai mérések kiértékeléséhez fejlesztett ki talajrétegek elhelyezkedését modellező szoftvert, hordozható számítógépekre. Irányítása alatt a Graphisoft nemcsak a legsikeresebb kelet-európai multinacionális szoftver-gyártó céggé vált, hanem az első öt között szerepel a világ építészeti CAD piacán. Magasfokú komplex mérnöki alkotás eredményét vitte sikerre, stratégiai termékét, a számos elismerést és szakmai díjat kivívott ArchiCAD építészeti tervező szoftvert ma félszázezren használják az egész világon. A magyar tudomány, kultúra, oktatásügy, gazdaságügy és a gazdasági innováció szolgálatában több társadalmi szervezet tagja és tisztségviselője. A számítógépes programok, az információs technológia fejlesztése terén tanusított kreatív munkáját, a hazai szoftveripar rangjának növelésében kifejtett eredményes tevékenységét Kalmár László-díjjal, Eötvös Lóránd-díjjal és Széchenyi-díjjal ismerték el.


